A politikai thrillerekben a kelleténél gyakrabban fordul elő, hogy olyan irreális összeesküvésekkel találkozunk, amelyek már-már a science fiction határát súrolják. Ez a mozi is eléggé elveti a sulykot: USA-ban egy kétséges körülmények között működő magánhadsereg terjeszti ki csápjait. Viszont akinek akár felszínes viszonya is van az amerikai sajtóval, az pontosan tudja, hogy ez a film az összeesküvését a valóságból merítette.

Számtalanszor próbáltak már nevetséges módszerekkel megtéríteni. Az egyik eszköz a giccses klisék halmozása, hátha elérzékenyül az alany. Nos, ezúttal sem kapkodtam zsebkendőkért: engem sajnos nem lehet üres közhelyekkel meghatni.

Persze tudjuk, hogy a kémnők nagyon szexik, akkor meg pláne, ha náciegyenruhába kell bújniuk. Ez azonban mégsem az a film, ahol a Hellboyból vagy a Sky kapitányból ismert dieselpunk retró-scifi divatnáciai közé femme fatale-oknak kell beépülnie.

Ez most kivételesen egy olyan film, ami nem bűzlik a tesztoszterontól.

Nekem már az is sok, ha egy film csúcspontján indul légből kapott indokok miatt öngyilkos küldetésbe a hős, miközben egy nő vészterhes körülmények között megszüli gyermekét. Amikor ide jut el egy film, akkor már nem tudok mást tenni, mint a székben hátradőlve röhögni, mert ezt senkinek nem veszem be, hacsak nem voltak azon minden igyekezetükkel az alkotók, hogy ezt a drámai csúcspontot a film megelőző másfél órájában hitelessé tegyék.

De az már mindenen túlmegy, ha mindez a film első öt percében történik.