Ez egy poénra vett dokumentumfilm. Mérhetetlenül unalmas, humortalan és dühítően tudatlan, de ez még nem változtat ezen. A film elején azt gondoltam, hogy majd jól lehúzom azzal, hogy a széles tömegeket a geek szubkultúra számára érthető paródiával próbál elérni.

Magára a filmre kár is pixeleket pazarolni: a poénokon – hála az íróknak és jó színészeknek – én speciel jókat hahotáztam, de az úgynevezett "sztori", különös tekintettel a "végkifejletnek" nevezett valami, röhejesen gagyi. De ez a film nem is attól igazán élvezetes, hogy miről szól. Ez a film attól élvezetes, hogy igazi vírust indíthatna el a filmrajongók körében.

A Zóna című film teljesíti mindazt, amit a Deltának nem sikerült. Az intoleranciát és az intolerancia szülte erőszakot játja körbe: talán nem is létezik olyan aspektusa a témának, amit ne villantana fel a forgatókönyv.

Meg ne halljam valakitől, hogy az ufótéma nem volt jó ötlet, mert menten szívrohamot kapok! Még ha nem is vesszük figyelembe, hogy bármilyen ötletet, sőt, sztorit meg lehet jól csinálni, akkor is remekül illeszkedik
ahhoz, hogy a húsz évvel idősebb Harrison Forddal együtt Indiana Jones is öregedett. Szóval már most szögezzük le, hogy nem ettől uncsi a film! (Mert az: még ásítottam is, ami bizonyító erejű.)

Nem vagyok különösebben dühös erre a filmre, pedig joggal lehetnék. Ugyanis egy nagyon szemét dolgot csinál: saját témáit bagatellizálja. Bagatellizálja a fegyvergyártók és a háborúk kapcsolatát, bagatellizálja a közel-keleti háborút és áldozatait, sőt, bagatellizálja az alkoholizmust is. Hogy szó se volt a filmben alkoholizmusról? Hát, épp ez az!