"Kevés olyan fiatal újságíró létezik, aki nem utánoz senkit, és nem próbál megfelelni egy már bejáratott sémának. Tök normális persze az is, ha így van - vagyis ha az ember úgy keresgéli a saját hangját, hogy előbb másokét próbálgatja. De Gábor nem ilyen. Az első perctől kezdve azt írta, amit valóban gondolt, és azokkal a szavakkal, amiket akár szóban is használna. Szóval azonnal hiteles volt, és ennél kevés fontosabb érték van. Illetve még talán egy: értelme is volt a cikkeinek." – Gyárfás Dóra

Kispálya

Március 26-ról 27-re virradó éjfélkor vetíti a Duna TV a Kispálya című feliratos angol bűnügyi vígjátékot, amelynek a feliratát írtam. Remek levezetés lesz az aznapi Drót után.

Ha tetszett egy cikkem vagy fordításom, rendelhet tőlem e-mailben (algi@algi.hu) vagy telefonon ((20) 443 69 56) cikk vagy magyar szöveg írását. Rugalmasan és igényesen fogom teljesíteni a megbízást.

Miért zöld a honlapom? A zöld színnel nem egy belpolitikai mozgalomak támogatását fejezem ki, és nem is a környezettudatosságét (bár ezutóbbival egyetértek), hanem az iráni ellenzéki megmozdulások áldozataira emlékezem.