Nem vagyok különösebben dühös erre a filmre, pedig joggal lehetnék. Ugyanis egy nagyon szemét dolgot csinál: saját témáit bagatellizálja. Bagatellizálja a fegyvergyártók és a háborúk kapcsolatát, bagatellizálja a közel-keleti háborút és áldozatait, sőt, bagatellizálja az alkoholizmust is. Hogy szó se volt a filmben alkoholizmusról? Hát, épp ez az!

Azt mondják, egy filmnek elég azt teljesítenie, amire vállalkozik. A lécet már a film alapjául szolgáló képregény magasra tette, hiába próbálták a trailerrel lejjebb ereszteni. Ott az egyik legfontosabb történetszál a főhős alkoholizmusa volt. Fogadjuk el egy pillanatig, hogy túl soknak, túl súlyosnak találták ezt a témát, és úgy gondolták, egy első részbe nem fér bele a számtalan más téma mellett, ezért elsikkadna, és fel sem vállalták! Akkor viszont legalább a filmen belül felvállalt témáknak komolyabban neki kellett volna rugaszkodni.

Az első rögtön az amerikai katonák jelenléte a Közel-Keleten, a nyugat által is pénzelt emberrabló terroristák, a fegyvergyártók érdekeltsége a kiskirályok háborúiban, népirtásaiban. Nyilván mainstream film, ezért nem ábrázolhatnak kiloccsanó agyvelőt, ennek ellenére volt, hogy féltem ettől, olyan ügyes drámaisággal mutatják be ezeket a jeleneteket. Csak a vér, az az istenadta vér hiányzott nekem – vér még belefért volna. Mint téma viszont hamar kifúj: a főhős egy fél másodperc alatt rájön, hogy a háború rossz, nem hangzanak el érvek és ellenérvek: aki nem ért egyet vele, hülyének nézi, aki egyetért vele, az nem. Az aktuális közel-keleti állapotok és az USA külpolitikai helyzetének örök problémáit viszont meg se próbálja feszegetni a film.

Persze mindennek ellenére, pontosabban épp mindennek hála elég szórakoztató kis kétóráról van szó: a forgatókönyv egyben van, a párbeszédek sziporkáznak, a poénok ülnek, a jelenetek érdekesek, izgalmasak. Csak akkor laposodik el az egész, amikor az állítólagos csúcsponton más képregényfilmekből ismert "titánok harcába" (értsd: két szuperhős gépjárműveket vagdos egymáshoz) torkollik a sztori. Nem mintha nem lenne jó móka, de kár azt erőltetni, ami nem megy. A Pókember filmek erre vannak kiélezve, sőt, ott ez az egyik fénypont, de az amúgy is gyenge Fantasztikus Négyesnek már ez adta meg a kegyelemdöfést. Itt szerencsére csak a mélyrepülésig jutunk el a negatív skálán, és szerencsére hamarosan újból sziporkázó párbeszédekkel és jól ülő poénokkal ér véget a film.

Ha tetszett, várjátok végig a stáblistát! Igen, a legvégéig.