"Kevés olyan fiatal újságíró létezik, aki nem utánoz senkit, és nem próbál megfelelni egy már bejáratott sémának. Tök normális persze az is, ha így van - vagyis ha az ember úgy keresgéli a saját hangját, hogy előbb másokét próbálgatja. De Gábor nem ilyen. Az első perctől kezdve azt írta, amit valóban gondolt, és azokkal a szavakkal, amiket akár szóban is használna. Szóval azonnal hiteles volt, és ennél kevés fontosabb érték van. Illetve még talán egy: értelme is volt a cikkeinek." – Gyárfás Dóra

Filmes újságírás

Fiatal, progresszív újságíró vagyok. Mindig igyekszem újféleképpen új dolgokat mondani, már a megfogalmazással és a szerkesztéssel minél több emberhez minél inkább eljuttatni a cikkeim velejét. Nem szégyellek akár figyelemfelkeltően írni sem, ha szükségesnek látom.

Több szubkultúrát (sci-fi, videójátékok, rpg, blogok stb.) megismertem belülről is, így hosszabb körök lefutása nélkül tudok obskurus témákról, vonatkozásokról írni, de nem sajátítottam el provincializmusukat, így ezeket a jelenségeket is a tömegek szemszögéből tudom megvilágítani.

munkáim

ELTE Online
2005 - 2007
tudósítás ülésekről, rendezvényekről és sajtótájékoztatókról, interjúk készítése
ESTmédia
2005. július
filmkritika írása próbalapba
DVDcenter
2003 - 2005
recenziók, kritikák filmekről, DVD-kről, ismertető cikkek
Magyar Fizikus Hallgatók Egyesülete
2003. április - szeptember
Mafigyelő c. lap
tördelés (PageMaker), olvasószerkesztés
ELTE TTK HÖK
2000. november - 2004. november
Tétékás Nyúz c. hetilap
arculatváltás elindítása, főszerkesztés, rovatvezetés, tördelés (PageMaker, InDesign), cikkírás, olvasószerkesztés

Ha tetszett egy cikkem vagy fordításom, rendelhet tőlem e-mailben (algi@algi.hu) vagy telefonon ((20) 443 69 56) cikk vagy magyar szöveg írását. Rugalmasan és igényesen fogom teljesíteni a megbízást.

Miért zöld a honlapom? A zöld színnel nem egy belpolitikai mozgalomak támogatását fejezem ki, és nem is a környezettudatosságét (bár ezutóbbival egyetértek), hanem az iráni ellenzéki megmozdulások áldozataira emlékezem.