Persze tudjuk, hogy a kémnők nagyon szexik, akkor meg pláne, ha náciegyenruhába kell bújniuk. Ez azonban mégsem az a film, ahol a Hellboyból vagy a Sky kapitányból ismert dieselpunk retró-scifi divatnáciai közé femme fatale-oknak kell beépülnie.

Ez most kivételesen egy olyan film, ami nem bűzlik a tesztoszterontól.

Nem vagyok egy nagy szakértő a nők terén, de a film a jeleneteivel végigzongorázta a nőismerőseimet: "Aha, XY-nak ez tetszene. QZ-nak meg ez." Nem volt olyan pillanat, amikor én untam volna a filmet, de biztos vagyok benne, hogy egy nőt sokkal jobban érdekelne mint engem.

A főszereplők bevetésre küldött nők, akik végig olyan problémákkal és úgy szembesülnek, amikkel elsődlegesen vagy kizárólag nők szembesülhetnek. A gyerekvállalást, a házasságot, de még az erőszakot se tudták volna a férfiak ilyen oldalról megvilágítani. El nem tudjátok képzelni, mennyire üdítő olyan szerepben látni nőket, hogy nem a férfiakhoz képest nők, hanem a társadalomhoz képest. Már csak a férfiaknak is változatosság végre úgy látni nőket, ahogy a saját fejünkben nem szoktuk.

Persze már láttam korábban is olyan filmet, amiben erős nők szerepeltek. De egészen más egy olyan nő, akiben nemcsak a hajlandóság, de a képesség is megvan, hogy kitörjön a szerepéből, mint az a film, amiben fel sem merül, hogy ezek a nők férfiszerepbe lépjenek – miközben azt a munkát végzik, amit férfiak találtak fel férfiaknak: ölnek.

Ugyanakkor megvannak a maga hibái a filmnek. Csúnyának nincs ugyan csúnyán fényképezve, de nem is a legszebb film, amit valaha láttam. Unalmasnak sem unalmas, de láttam már sokkalta izgalmasabb háborús thrillert is. Néhol kicsit közhelyesebb, mint egyesek szeretik. Meg hát kicsikét hosszú is az a majdnem két óra. Nem lobog benne a zseniális mágia, csak egy tisztességesen megcsinált francia film. De én még ezt is hajlandó vagyok elnézni neki, mert nem kell, hogy minden film úgy hasson a nézőre, mint egy ökölcsapás: a film is nőnemű – még, ha ez töketlenségnek is számít a férfi író-rendezőtől.